Hétfő van, öt óra. A madarak csicseregnek. Fájdalmasan kevesen. A Galéria még nem !
Mint most szombaton. De ebbe nem számoltam bele a Cantemus gyermekkart, akik maguk voltak több, mint ötvenen. Ui. Nincs még vége ! Most elmegyek nyaralni, benne Pustol a hó a Kultkikötőben, az Ördögkatlanban és Hétrétorszagban, Őriszentpéteren, majd jövünk vissza Viszákra, Augusztus 18. KAPSZ program.
|
|
|
|
Kedves Jóska ! A varázslat mezítláb érkezett Ófaluba.
A Templom utca aljától – ameddig a busz el tudott jönni – szinte futva jöttek a lányok, legelől Dénes. Gáspárral a karomon, Máriával kézenfogva siettem eléjük, hogy fogadjam őket. Nem mindennapi látvány volt a sok kis mezítlábas tündér Békásmegyeren. A gyerekek énekelve léptek a templomba, és ebben a pillanatban bebizonyosodott, hogy érdemes volt másfél órát várnia a templomnyi közönségnek!
És ezen a rendkívüli koncerten nemcsak a kórus, a közönség is nagy tapsot kapott a kórustól, mert bár kánikulában érkeztek a lányok, a templom köve hideg volt, így a hallgatóság az ülepe alól adta a lányoknak a párnákat, szivacsokat.
Sokan jöttek oda a koncert után, hogy megköszönjék ezt a csodát.
Köszönjük Jóska, köszönjük Cantemus!!! Káprázatos volt!
Ölellek, mt
|
|
KAPSZ Ünnep Viszákon. |
|
Kedves Jóska ! Köszönöm minden vasvári (és akik távolabbról jöttek: Sopron, Zalaegerszeg, Szombathely, Sárvár, Kőszeg és a kicsi falvakból) nevében, hogy általad már harmadszor láthattuk-hallhattuk a Cantemust a fantasztikus vezetőjével
Aztán másnap Nálad is egy egészen más műsorral.
A jövőbeni együttműködésünk nem kétséges. Egyre több vasvári prominens ember, vezető és hangadó látja a több éves közös munkánk potenciális lehetőségeit.
1.Jövőben is számítunk a Cantemusra.
2.Kis Vidnyánszkyék Sztalkerjével már tárgyaltunk az idén és jövőre számításba vesznek bennünket a Szentkúti helyszínnel.(Többen ismerik a helyszínt)(A Pál Utcai Fiúkat Viszákiakkal-vasváriakkal és velük együtt alkotva lehetne egy közös meló. Atikának a fülébe súgtam)
3.Képzőművészeti dolgokban is cseréljünk.
4. Nem beszélve a Tündérkertről. (Valóban ideje lesz Vasváron is ) Minden jót kívánok , öleléssel.
G.Rezső |
|
Berecz Pityu és együttese. |
|
Pál István Szalonna és bandája |
|
Cantemus Vasváron |
|
Cantemus gyermekkar a szalafői református templomban |
|
Cantemus gyermekkar Szalafőn |
|
Cantemus a Tündérkertben. |
|
Cantemus gyermekkari csoda Pórszombaton |
|
Lányok hol a cipő ? |
|
Mezítlábas koncert a pórszombati katolikus templomban |
|
Lányok, irány Békásmegyer - Ófalu !Hátha odaérnek |
|
Köszönjük Gyula bácsi ! |
|
Ismét Kovács Gyulával a Cantemus ! |
|
Mindjárt megyünk ! |
|
Dénes bácsi ? |
|
Oh !
|
|
Erre most mit mondanék?
|
|
Ünnepi előkészület |
|
Perecek |
|
Csak ügyesen ! |
|
Na ? |
|
Szalker csoport |
|
Szalker előadás |
|
Köszönöm, hogy eljöttek. |
|
Friss Tündérkerti almamust.
|
|
Aha !
|
|
Ja, ezt Zsófikám fotózta. |
|
Köszönet és búcsú ! |