„A művészet a társadalom egyetlen gyógyszere, amely kigyógyítja abból, hogy más ellenében legyen önmaga mellett. A művészet célja, hogy segítsen ebben. Névvel, vagy név nélkül, de segítsen. Az ösztönök irányította földi létből az embert a művészet emeli ki. Tehát az irodalom, a festészet, a szobrászat az építészet és a zene. Valamint ezek szintézise a tudományokkal. A világ legnagyobb művészete pedig, mind közül a zene. Ez a művészetek királynője. Anyagba sosem költözik, a legtöbbet mondja, láthatatlanul is láttat, és úgy jut el az emberekig, hogy közben nem ér le a földig. De mindez olyan valami, amit csak akkor látok, ha látni akarok. Ha nem vagyok rá nyitott, ha nem akarom észrevenni, akkor számomra nem létezik, életemhez semmit nem ad. Az enyémhez adott. Sokat.”
Szepes Mária.
Íme a művészet, a kézzel formázott látható és kézzel eljátszott hallható, a hanggal elmesélt,
elénekelt, a természet, ez a csodás vidék, Önök, Ti, itt, akik mindezt létrehoztátok és szikráztatjátok, a fiatalok, akik reménykedni engednek bennünket abban, hogy mindez nem hiába. Reménykedni engednek, mert olyas valamit csinálnak, ami fölé emel minket, az olcsó, köznapi ízléstelen, sőt érték és szellempusztító bulvárizmusnak.
Ők azok, akik ma itt muzsikálni fognak, mert erre tették fel életüket. Ők növendékeim a
Zeneakadémián, dalirodalom osztályomban.
Bartók és Kodály. E két zseni azok közé tartozik, akikre joggal gondolunk, ha Németh László sorait olvassuk: „A társadalomnak, felemelkedéséhez arra van szüksége, hogy kultúrája belső udvarába zárkózzék, s legjobb életnedveit szívja magába”
Itt vagyunk a kultúra udvarában, s itt vannak, azok, akik e a táplálékot felkínálják nekünk.
Nagyon szerettem velük dolgozni a Zeneakadémián mindahányuk tehetséges és érdemes fiatal, remélem, hogy ezt a táplálékot ízletesre fűszerezve kínálják ma fel nekünk.
Gulyás Dénes
 |
 |
 |
 |
