• Description slide 5

  • Description slide 6

Szatyor

Vannak ünnepi pillanatai szakmai életünknek. Például a próba.

Na nem az, amikor semmi nem jut eszembe. Nincs annál rettenetesebb érzés, mint amikor lepróbál a színész egy jelenetet, szöveggel, gondolat nélkül, csak valahogy történjen meg, s amikor már szinte a szájában érzi az ebéd utáni kávé ízét a büfében, szóval pillanatokon belül vége a szenvedésnek, lent megszólal a rendező:

Gyerekek, megtennétek nekem, hogy szünet előtt ezt még egyszer megcsináljátok?

 

Megcsináljuk. Na, ez bizony nem ünnep. De van ám az a próba, amelyen egyszerre minden ötlet, szándék, reménytelennek tűnő kínlódás és nyögvenyelt akarat után megszületik egy sosemvolt új minőség. Megszületik maga a jelenet, benne egy képzelet- és idegrendszer-szülte figura, s benne újjászületsz te magad is. Ez az a csoda, aminek az energiájából hitet merít az ember akkor is, amikor már csak az ebéd utáni kávéról ábrándozik.

Ünnep a bemutató is. Még úgy is, hogy „hál’ istennek túl vagyunk rajta, lemegy majd a bérlet, aztán felejtsük el”.De a siker, a jó visszhang szintén ünnepi epizód.

Az elvárható szakmai elismerések és díjak. Ezeket is várjuk-reméljük, és néha megjönnek.

De vannak kivételes, nem várt pillanatok is. Mint például Kaposvárott, a kilencvenes évek végén.

Telefonon keresnek.

 

Szervusz, Jóska!

– Igen, Szarvas József vagyok, parancsolj.

 

 Nagyon köszönöm. Gondolom, azt is megmondod,hogy mihez.

Szórád-házban nyújtott alakításodért Monte Carlóban elnyerted a legjobb férfialakításért az Ezüst Nimfa Díjat!

Azt hiszem, ilyenkor ki kell fusson minden az emberi lélekből, hogy teret engedjen valami újnak, valami eddig ismeretlen, varázsos érintésnek, amitől elakad a lélegzeted, kiürül az agyad, és csak érzeteid vannak, szavaid nincsenek.
Most legalábbis ez történt.

 

Halló! Ott vagy

Igen, persze, itt vagyok

– És örülsz?

– Igen.

– Na, azért!

– Megkérdezhetem, mikor lesz a díjátadó?

Tegnap este megvolt. Szerencsére Mihályfi Imre rendező kint van a filmmel, öltönyt is vitt magával, így ő vette át helyetted

– Nagyon jó.

– Téged nem hívtunk, mert tudod, mi van? Állandóan próbálsz, Babarczy úgysem engedett volna el, nem igaz?

Mondjuk, tegnap épp nem próbáltam, ha felhívtok…

– Á, nem, reménytelen lett volna Kaposvárról Pestre, onnan mire eljutsz Monte Carlóig…

– Budapesten voltam…

– Értem én, viszont jól figyelj! Megbeszéltük itt az illetékesekkel, hogy Budapesten, a tévészékházban rendezünk neked egy méltó ünnepet. Reméljük, a miniszter úr is el tud jönni, már szervezzük. Te mondd meg, mikor érsz rá! Ha van nálad egy toll, írj fel egy számot.

Nincs most nálam toll.

– Semmi baj, rámondom majd az üzenetrögzítődre.

–Aztán feltétlenül jelentkezz. Megcsináljuk neked, ami jár, az jár!

Így lettem én Kaposváron, Az ügynök halála ebédszünetében Európa legjobb férfi színésze.

 

Tegnap.

Jött a bemutató, a főszereplő Kovács Zsolt barátom mellett én Ben bácsit formáztam olyan elegánsan, ahogyan még sohasem. Rengeteget költött rám a színház.

Minden új volt rajtam és elegáns. Sőt, még én is annak éreztem magam: a vajszín különböző árnyalataiban pompáztam, sétapálca, glaszékesztyű, nyúlszőr kalap…

A szünetben Anger rohant felém a nézőtérről:

Bazmeg, Szarvas, tök ciki, fordítva van rajtad a kalap.

Hát igen, kalap az még tényleg soha nem volt a fejemen. Inkább jambó, a tanyán. És az a kivételes pillanat is régen volt, amikor Horvai tanár úr azt mondta,<em„Szarvas, magán ma még a frakk is jól állt!”

Halló! Jó napot kívánok! Szarvas József vagyok Kaposvárról.

– Magyar Televízió, XY vagyok, parancsoljon.

– Nyertem egy díjat.

 – Gratulálok! Milyen díjat?

– Ööö… Valami Ezüsthogyishívjákot – és Monte Carlóban! em>

– Az igen! Mint…?

– Mint legjobb színész.

– Mikor?

– Tavaly ősszel.

– Aha, és mondaná a film címét és rendezőjét…

A Szórád-ház Írta Marosi Gyula, fényképezte Jankura Péter, rendezte Mihályfi Imre.

Azt hiszem, az erek közben kidagadtak a nyakamon.

– Bocsánat, egy pillanat, tartsa kérem…. Ne haragudjon, művész úr nem értettem a nevét… Hát persze, gratulálok!… Hogyne tudnánk, ez fantasztikus! Miben

segíthetünk?

– Ezt a számot kaptam, hogy önt keressem meg, merthogy Pesten vagyok, és hogy valami ünnepi alkalommal venném át a díjat a tévében…

– Nagyszerű, kedves József! Önnek mikor jó?

– Ezen a héten itthon vagyok.

– Aha… aha… nagyszerű. Megpróbáljuk, visszahívom majd.

– Jó.

Hetek telnek el. Én folyamatosan Kaposváron, Babarczy László igazgató úr az évadnyitón közölte,
„Ebben az évadban nem nagyon fogod látni a fiadat, ha csak nem jönnek megnézni téged”.
Betartotta a szavát.

1998 tavaszán, már túl a Sárga csikó -bemutatón is, telefonon hívnak.

Halló! Szarvas József művész úrhoz van szerencs&eacute

– Jó napot kívánok, igen, parancsoljon.

– Jaj de jó, hogy elértem! Egy kérdésem van: ráérne holnap délután, mert szeretnénk önnek átadni a díjat, és a stábból most érnek rá a legtöbben. Rendező úrnak is csak a holnap a jó…

– Megoldom.

– Személyit hozzon, máskülönben nem engedik be a portán.

Másnap egy irodában találkozunk: Imre, Gyula és Péter. Szeretem ezeket az embereket, Jankura Péter, nyugodj békével. A tévé színházi osztályáról valaki egykézfogással átadja az oklevelet, pezsgővel koccintunk, váltunk néhány szót, aztán kezdünk elszivárogni. Az irodai ember félrehív.

Józsikám! A szokás az, hogy a díjjal, szóval a díjaddal magát a filmet jutalmazzák, ezért a szobrocska a gyártó céget illeti.

– Értem.

Nálad van a legjobb helyen.

– Jó, hát köszönöm szépen, szívesen hazaviszem.

Azzal átveszek egy pukkantós szatyrot, benne újságpapírba csomagolva hever valami, komoly súlya van. Hátha színezüst, fut át a fejemen, végül is mit lehet tudni?

Utólag kijelenthetjük, hogy nem volt színezüst, viszont mégiscsak sikerült ünnepi keretek között úgy átvennem az Európa Legjobb Férfi Színészének járó Ezüst Nimfa Díjat, hogy ötünkön kívül (merthogy a hivatali embert is idesorolhatom) senki nem tud róla.

 

Ki van jelen?

Oldalainkat 419 vendég és 0 tag böngészi

Elérhetőség és honlapunkról