• Description slide 5

  • Description slide 6

Tartalomjegyzék

 

Mindenkinek akit illet: KÖSZÖNÖM! szj portre2

Aki Viszákon volt a hétvégén, tudja mire gondolok. 
Aki nem, őket arra biztatom, menjenek el bátran. Csodálatos kiállítást láthatnak ott a Pajtaszínház és Galéria két termében. Azt hiszem, sikerült bebizonyítani valamit, amiben eddig "csak" hittem. Amit falusi, pajta miliőben a képzőművészet élményben nyújtani tud, lélegzetelállító. Kimondhatatlanul hálás vagyok Tenk Lászlónak, amiért évekkel ezelőtt - ahogyan Ő fogalmazott - kalandvágyból hitt nekem. Most ott van Viszákon a Pajtaszínház és Galéria termeiben a bizonyosság, hogy Hitből bármi megvalósulhat. Még az is, hogy olyan művészek mutatkoznak be ott Viszákon, egy 270 fős, fogyó faluban, akikért bárhová érdemes elzarándokolni. Még Budapestre is. TENK LÁSZLÓ, SULYOK GABRIELLA, SZKOK IVÁN, HORVÁTH JÁNOS, HORVÁTH NÓRA, KAISER OTTÓ, KUBINYI ANNA, KRISZTIÁNI SÁNDOR, és végül, de nem utolsósorban, HEGEDÜS ENDRE .Az ő egyéni kiállítása most a Pajta nagy csodája.Ha Évikét hívják - két házzal lakik mellettem- örömmel kalauzolja Önöket. Tehát ami most engem átjár, az a hála, öröm, köszönet, büszkeség, Hit és bizonyosság, hogy " legmerészebb álmunk is megvalósulhat". Szeretettel ajánlom figyelmükbe, miként a július 16- 22 közötti tervezett programjainkat is. Hogy csak néhányat említsek : Cantemus énekegyüttes (Nyíregyháza), Dresch Quartet, Berecz András, Tompos Kátya, Gál Tamás. És majd még sorolom. 
Szeretettel invitálja Önt a Pajtaszínház és Galéria büszke tulajdonosa, az azt szellemmel megtöltő közösség tagjaként : Szarvas József.   
UI. Csuja Imre, és a tavalyiak, július? Hát nem? Hiszen? Tudjátok, a legjobb vendég a visszajáró.! Csókollak benneteket.

 

Ki van jelen?

Oldalainkat 174 vendég és 0 tag böngészi

Elérhetőség és honlapunkról